Drágáim Azúrban!

Tudom, jó egy hónapja nem jelentkeztem, de van pár jó okom rá, és ebből a legfontosabb, hogy november volt, amit az itteniek csak úgy emlegetnek: death month, azaz "halálhónap" (marraskuu). Nem is feltétlen emberi halált jelent, hanem inkább a növényekét, de végül is elég ironikus szerintem. Azt gondoltam, oltári szarul leszek majd, mert egyre sötétebb van, nincs napfény, és a hőmérséklet is csak nagyon ritkán megy 0 fok vagy afölé. Ehhez képest azt hiszem, teljesen jól vettem az akadályokat, és nem annyira az időjárás miatt voltam rosszul, hanem a múltbéli emlékek agyamba tolódásától. Azok jobban kikészítettek, mint az, hogy egy hónapban összesen 3-szor láttam a Napot. 

Persze amúgy nem mondom, hogy nem befolyásolt az éghajlat meg az időjárás, azon a 3 napon, amikor napfény volt, érezhetően jobb volt a hangulatom, és indokolatlan lelkesedéssel vetettem bele magam a sulis dolgokba is. Másrészt szelfiket és nagyobb mennyiségű természetfotókat készítettem, hogy legalább emlékeim legyenek a napos időszakról. Sose gondoltam volna, hogy ekkora esemény lesz látni a Napot, és reggel fél 10-kor izgatottan várni, hogy végre felbukkanjon a házak mögül, percekig ülni a virágágyásnál a napfényben. Később alig ismertem meg a csoptársaim az ebédlőben, mert a folyamatos napba bámulástól félig megvakultam egy időre, haha. Napfelkelte nagyjából 9-fél 10 között van most, naplemente 3 körül, ami azt jelenti, hogy reggel fél 9 előtt és délután fél 4-4 után vaksötét van nagyjából. Ez igazi kihívássá ette a 8.15-ös órámra való pontos beérkezést. Új szokásokat vettem fel, pl. kávé termoszbögrében a bringa csomagtartójában reggeli alapkellék lett, bár szerintem csak placebó, de akkor is.

Ja igen, a bringázás télen. Egyáltalán nem akkora szívás, mint gondoltam, amennyiben a hőmérséklet nem megy 0 fok fölé. Téli gumim nincs, de úgy tűnik, a jeget meg a havat egész jól tolerálja a biciklim, ellenben a latyakot baromi rosszul. Volt egy hét, amikor tök meleg volt (egész plusz 7 fokig felment a hőmérséklet), olvadásnak indult egy hatalmas mennyiségű hó, na akkor taknyoltam a bringával először (és remélem, utoljára). Direkt csigalassan mentem, mert szinte irányíthatatlan lett a jármű, de még így is sikerült megcsúsznom a dzsuvában. Nem volt komoly esés, de csak otthon vettem észre, hogy a gatyám kiszakadt és véres. Lehetett volna rosszabb is, na. A váltó sem tűri túl jól a hideget, néha befagy, valamint elhagytam a számlapot róla. Amúgy még mindig ez a közlekedés legolcsóbb, legkörnyezetbarátabb és számomra leggyorsabb formája. A buszozás még bérlettel is rohadt drága, úgyhogy azt hanyagolom.

Nem is tudom, mi történt pontosan az elmúlt egy hónapban, de az biztos, hogy gyakorlatilag semmilyen kulturális eseményre nem mentem el végül, amire terveztem eredetileg. Amikor Mácsai-Huzella volt Helsinkiben, valami influenzaszerű dolog tört rám, igaz, se lázam, se más bajom nem volt, csak csontfájdalmaim és megmagyarázhatatlan fáradtságérzet. Egy napot ki is hagytam a suliból azon a héten, olyan nyomorultul voltam. De végül nem gyűrt le a betegség, akármi is volt, mert ettem a gyömbért, C-vitamint és olykor 4 gerezd fokhagymát raktam a kajába, ami undorító volt, de megettem, mert ki akartam irtani a vírust. Aznap nyilván nem mentem emberek közé. A Hevisaurus most hétvégén volt, de hosszú idő után ez volt az első nyugis hétvégém, a jegy meg 10 euróba került, azért ez mégis túlzás, dinójelmezbe öltözött csávókat nézni gyerektömegben ennyi pénzért. Bulizni egyszer voltam, sikerült két csajt rávennem, hogy jöjjenek el az Eläkeläiset (Nyugdíjasok) koncertjére, amit még anno CJ mutatott nekem, amikor meséltem neki, hogy jelentkeztem Finnországba egyetemre. Azonnal megkedveltem a zenét, és megígértem, hogy elmegyek. A koncert zseniális volt, persze egy vagyont költöttünk, de legalább megérte. Koncert után a hely hamar bezárt, ezért elmentünk karaokezni a közelbe. Na azt mondjuk nem kellett volna. Ott volt valami idősebb pacák, aki meghívott minket sörre, én meg Suzanne Vegát karaokeztam rém hamisan. Az alkohol nem segít abban, hogy vállalható előadást hozz létre, kivéve ha csak minimális mennyiséget iszol éneklés előtt bátorításként. Állítólag finnül kérdeztem meg a pasit, hogy hány éves, ezt később Mikaela mesélte. Ha az éneklésben nem is segít a sörözés, a nyelvi képességeket mindenképp fejleszti, hehe. Jól szórakoztunk, az a lényeg, és a csajoknak is tetszett a koncert.

Politikai szempontból igazi halálhónap volt ez, az elnökválasztás még engem is meglepett, egész nap olyan depressziós voltam, mint a ház, arra gondoltunk Molly-val, hogy lehúzunk egy felest valahol két óra közt, hátha az segít, persze ennél több eszünk volt. Nem gondoltam, hogy ez engem ennyire érdekel és befolyásol, de teljesen ki voltam borulva tőle. Igaz, ami otthon folyik, az se piskóta. Néha teljesen legyűr a világvége-hangulat, és nem viccből mondom, totál olyan érzés olykor, mintha pár évtized múlva tényleg kipusztulnánk. "Hálistennek" tele vagyunk olyan politikusokkal, akik tesznek is erről.

A  suli elég húzós volt az elmúlt hetekben, voltak beadandók meg finnből is levizsgáztunk, bár azt még nem tudom, mekkora sikerrel. Ez egy nagy probléma itt, hogy nagyon kevés visszajelzést kapunk egyelőre, csomó jegyről fogalmunk sincs még. A szóbeli elég kínos volt, Febe volt a párom, de szegény alig tudott megszólalni. Én se voltam a topon, de azért próbálkoztam, volt 1-2 egész hosszú és értelmes mondatom, remélem, értékelik. Ráadásul a tanár közölte, hogy vigyázzak az autentikus finn kiejtésemmel, mert lehet, hogy azt hiszik, finn vagyok. Haha. Szerintem ha rám néznek, eléggé látható, hogy nem vagyok az az északi típus, és az arcberendezésem sem sorolható be egyetlen finn típusba se. De előfordult, hogy az hitték, tudok finnül, és elkezdtek hosszabb mondatokban beszélni, én meg magamban gondoltam, hogy én csak két kávét kértem, miért kell még mondani ennyi mindent, add ide a két kávét, és már itt se vagyok. Kiderült, azt kérdezte a pultos, hogy a barátnőmnek is van-e diákja. Cseles. A hallgatós teszt se volt egy álom, de ahogy beszéltük a többiekkel, egész hasonló válaszaink voltak. Ez persze jelentheti azt is, hogy mind egyformán hülyék vagyunk. Az írásbeli most pénteken volt, eddig az tűnt a legjobbnak, de az olvasás részében volt egy szöveg, amiből senki nem tudott sokat kihámozni. Értem én, hogy benne volt a bicikli, késés, vizsga, étterem stb. szavak, de nem tudom, hogy a csaj bringával ment-e suliba, elkésett-e az első óráról, és hogy volt-e vizsgája és hol evett. Úgyhogy ott kb. mindenben tippeltem. Az olasz érettségimen anno bejött, remélem, itt is be fog. Valamint megalkottam a kávémúzeum szót is, mert volt egy feladat, ahol értelmes összetett szavakat kellett írni, és mivel a szavak feléről szinte fogalmam se volt, azokkal operáltam, amiket még tudtam. Meggyőződésem, hogy néhányat még csak nem is tanultunk. A vizsgák nehezebbek voltak, mint amit az órákon vettünk, és szerintem a tanárunk akármilyen cuki, az utolsó pillanatokban szigorított be, akkor jöhetett rá, mennyire le vagyunk maradva az anyaggal. Egy összesített 3-as kell a végére, és akkor felvehetem következő félévben a finn 2-t, ami amúgy kötelező. Korábban nagy elvárásokkal voltam magam felé, hogy 3-ast nem szeretnék semmiből, hozzá vagyok szokva a jó jegyekhez, meg hogy nem kell nagy erőfeszítéseket tennem a tanulmányi sikerekért, de itt kicsit át kellett értékelnem a dolgokat. Elvégre ez az első, hogy idegen nyelven tanulok valamit, a többi tárgy mellett meg semmi időm nem volt szinte gyakorolni a finnt. Ha meglesz a 3-as, valószínűleg nem megyek pótvizsgázni csak azért, hogy jobb jegyem legyen. Hulla fáradt vagyok, ráadásul lesz 3 kóruskoncert, mert már joulukuu, azaz karácsonyi hónap van, úgyhogy Rita beszervezett egy csomó koncertet, nehogy unatkozzunk. Amikor a templomban próbáltunk, egész hangulatba jöttem, a finn karácsonyi dalok közt van néhány nagyon szép. Némelyiket viszont már utálom, olyan fülbemászóak és annyit énekeltük. 

Végre elkezdtünk kicsit gyakorlati irányba menni zeneterápiában, össze kellett állunk párokba, és terápiás helyzetben improvizálni hangszerrel. Érdekes volt látni, hogyan reagálunk ennyire különböző háttérrel, nyelvi akadályokkal. Jó lesz ezt még gyakorolni, mielőtt jönnek az igazi kliensek. Másik számomra nagy dolog, hogy megírtam életem első számát. Na azért nem kell semmi komolyra gondolni, olyan programot használtam hozzá, amiben van egy csomó sample, azaz zenei minta, de azért egész sokat raktam hozzá a szintin, ami a számítógéppel van összekötve. Az ének és a szöveg meg teljesen saját. Elsőre egy dallam-és szövegfoszlány volt a fejemben, ahhoz írtam a többit lényegében. Nem lett egy professzionális munka, elvégre a stúdiót még nem tudom használni, meg a programhoz se értek túlzottan, de magaménak érzem legalább. Az ének végül elég halk lett, de nem baj, mert annyira nem lett jó, hogy nagyon hangsúlyos legyen, muhaha. Elég terápiás hatása volt a számírásnak, kicsit segített feldolgozni olyan dolgokat, amikkel nem szívesen nézek szembe, amikre inkább gondolni se szeretnék. Mégis sikerült kicsit sekélyes, általános szöveget kreálnom, viccet csinálnom az egészből, olyan, mint bármelyik jazznóta, amit egy füstös bárban énekelnek, fittyet hányva, kicsit dühösen. Semmi új, de nekem mégis kihívás volt zeneileg meg szövegileg összerakni, hogy harmonikus és hallgatható legyen. Remélem, később lesz még időm meg motivációm valami sajátot összerakni.

Már számolom vissza a napokat hazaútig, egészen izgatott vagyok, mi lesz otthon. Kikkel találkozom direkt és véletlen, hogyan reagálok, milyen lesz több hónap után látni a várost, az embereket. Azt hiszem, sok dolog változott bennem, mióta eljöttem, és eléggé másként látok rá a múltamra is. Nem volt hülyeség eljönni, fizikailag és lelkileg is majdnem belebetegedtem azokba a helyzetekbe, kapcsolatokba, amiket erőnek erejével tartottam fenn, pedig nem sok köszönet volt bennük. Lehet, hogy az egyedül töltött idő lényegesen több, mint eddig bármikor, ellenben a stressz meg az érzelmi kimerültség sokkal kisebb. Ha stresszelek, az többnyire sulis dolgok miatt van, de az sem vészes. Alvásproblémáim is ritkán vannak, de néha túlpörög az agyam vagy túl izgatott vagyok, és keveset alszom, viszont nincsenek olyan gondjaim, mint némelyik csoporttársamnak, hogy nem tudok felkelni az ágyból vagy napokig nem alszom jól. Eddig bárki, akivel videochateltem, azt mondta, szebb és kiegyensúlyozottabb vagyok, nekem nincs ugye nagy összehasonlítási alapom, mert mindennap látom magam a tükörben, de az tény, hogy összességében véve még az anyagi aggodalmak és a kétségek mellett is jobban érzem magam, mint mikor eljöttem. Olyan nyugalom van itt, ami otthon nincs. Persze vannak dolgok, amiket feladtam a nyugalomért meg a jó levegőért, ilyen pl. az olcsó étel és ital, a nagy társasági élet, a szuper kultúrprogramok, csodálatos látkép, gyönyörű régi épületek, valamint nagy baráti beszélgetések. Most először a munkám is kicsit elkezdett hiányozni. Láttunk zeneterápiás videókat gyerekekkel, meg pont Máté anyukája küldött nekem videót, amin Máté beszél rólam, hogy azt tanulta, ha csokitortás a tányér, akkor ki lehet nyalni. Próbáltam visszaemlékezni, vajon véletlenül csináltam-e ilyet a csoportban, de ha a gyerek emlékszik rá, bizonyára igen. Szép, szép, nem az angol szavak, a mondókák maradtak meg, vagy hogy mit csináltunk a tornateremben, hanem hogy a tányért ki lehet nyalni. Nagyon meghatódtam amúgy a videón, annyira elképesztően cuki. Meg hogy még van, aki gondol rám a gyerkőcök közül.

Nem is tudom, mi van még ezeken kívül. Holnap jön az egyik legjobb barátnőm, valami konferenciára elvileg, de itt lesz pár napig, alig várom. Nem láttam senkit 4 hónapja, úgy hiányzik egy rendes, jó baráti ölelés meg egy igazán mély beszélgetés, mint egy falat kenyér. Vicces Skype-on borral koccintani, és látni az otthoni jó barátokat a konyhában, de azért nem ugyanaz. Tök jó lesz ukulelézni, gyakorolni az otthoni koncertünkre (ez a meglepi), kicsit megmutatni a várost, úgy énekelni a kóruskoncerten, hogy valaki olyan hallgatja, akit régebb óta ismerek, és nagyon szeretek. Olyan dolgokban látom meg a jót, amiket régebben kevésbé értékeltem, vagy természetesnek vettem, pedig sose szabadna. Palacsintázni egy új baráttal vizsga után, mert megérdemeljük, nézni a napfelkeltét 17 szürke, sötét nap után, megtanítani a finn kórusnak, hogy "leszarom", mert Rita kérdezte, lazacleves a sulis menzán, a hóesésben mászkálni és fényképezni, biciklizés közben kockára fagyni, majd beállni a forró zuhany alá, Bohemian Rhapsody-t üvölteni délután 4-5 körül 2 sör után, szép lassan egyre jobban megismerni új embereket, akik elég klassz arcnak tűnnek, örülni egy kedves mosolynak, fájdalomból és dühből viccet csinálni a zenén keresztül. Azért jó lesz hazamenni, és agyonölelgetni azokat, akiket ezer éve nem láttam. Hallom néha, mi van otthon, meg hogy semmi, a város halott stb. Látszik, nem voltatok még itt, drága budapesti barátok, ha valahol nincs nagy élet, akkor az itt van, de persze én sem értékeltem végigjárni ugyanazokat a kocsmákat, éttermeket, látni ugyanazokat a hidakat, épületeket nap, mint nap, amikor ott éltem, most meg alig várom, hogy újra láthassam őket. Lehet, hogy még írok, mielőtt hazautazom, lehet, hogy nem, de addig is jó készülődést a karácsonyra, én évek óta először várom, és szerintem hosszú idő után először nem lesz borzalmas ez az időszak. Azt hittem, 2015-öt már nem lehet alulmúlni, azért 2016 is elég rendesen kitett magáért, de imáim meghallgattattak, és el tudtam jönni. Fogalmam sincs, hogy alakult volna az életem, ha a semmiből nem találom ki ezt a sulit, és nem tolom le a jelentkezést. Pont a finn szóbelim napján jutott eszembe, hogy kb. 1 éve nem tudtam ennek a helynek a létezéséről se, most meg vizsgázni készülök finnből, ez milyen abszurd már. Mindenesetre nem bánom. Egyelőre. Haha. Csókoltatok mindenkit, remélem, a következő évben jobban le tudjuk vonni a tanulságokat, összetartóbbak leszünk, mert ahogy elnézem, kurva nagy szükség lesz rá. Itt az ideje a toleranciának, a megértésnek és a szeretetnek, az ég szerelmére.