Uhh, azt se tudom, hol kezdjem. Azt hiszem, ez az érzelmes időszakom egyáltalán nem ért véget, sőt, attól tartok, soha nem is fog véget érni, mert lehet, hogy valójában ilyen vagyok. Azért írok, hátha így jobban tudom rendszerezni a gondolataimat meg érzéseimet.

Jó lenne, ha tudnék figyelni a sulis dolgokra meg a hobbijaimra, de egy csomó dolog befészkelte magát a fejembe. Otthon akarok lenni és tüntetni. Oké, akkor beszéljünk egy kicsit a politikáról. Sose gondoltam volna, hogy erről írok, de azt hiszem, most valami nagyon fontosról maradok épp le. Az angol blogban leírtam dióhéjban, mi van otthon, úgyhogy ezt a részt itt most kihagynám, gondolom ti úgyis jobban tudjátok. Azt viszont iszonyú klassz látni, mennyien vagytok kint az utcán, végre egy csomó fiatal is, mintha tényleg most ébredne az ország. A CEU megtestesít mindent, ami a mi viktátorunknak nem tetszik. Okos emberek, multikulturális környezet, bevándorlók, úristen, mi lesz itt. Undorító, hogy emberek ekkora hazugságokat le mernek írni, meg az is, hogy ez egyben mekkora egy terelés, hogy közben még jobban szétlopják az országot. Én sose tanultam a CEU-n (ellenben egy olyan főiskolán igen, aminek most épp elég rossz a hírneve, és őszintén már akkor is a béka segge alatt volt a színvonala, amikor én odajártam, tisztelet a kivételnek, azért volt 1-2 klassz tanár), de jártam oda dolgozni barátokhoz az ő irodájukba. Kurvára nem szívesen látnám megszűnni az egészet, csomó barátom diplomázott a CEU-n, van, aki a mai napig ott tanít. Bárcsak otthon lehetnék veletek, támogatni, tüntetni. Amíg otthon éltem, az utóbbi években elmentem jó pár tüntetésre. Szeretem a "nem vagyok egyedül" érzést. Szeretem, ha ugyanazokat az értékeket képviseljük. Félreértés ne essék, nincs bajom azzal se, ha valaki tök másként gondolkodik, más nézetei vannak. De nem tűröm, ha valaki leszarja az elesetteket, a rasszizmust, a kirekesztést, a kisebbségeket, és azt, hogy az egészségügyi és oktatási rendszerünk egy kész csőd. 

Nagyon jó lenne most otthon lenni. A barátaim transzparenseket készítenek, beszédeket mondanak, énekelnek, anyukám tüntetni jár. Ez egy kedvelt szabadidős anya-lánya tevékenység volt, haha. Tehetetlennek érzem magam itt, meg ráadásul van némi bűntudatom is, hogy mit pofázok, Európa egyik legjobb, legbiztonságosabb országában élek. Azt hiszem, jó néhány honfitársamat már nem annyira érdekli, mi folyik otthon, csak próbálnak egy szebb, boldogabb életet élni valami napos helyen. Nekem ez nem megy (nem csak a napos hely hiánya miatt, haha), én nem vagyok ilyen. De közben itt is ki kéne építeni a kis életemet, beilleszkedni valahogy, és ez nem könnyű. Elvégre itt leszek még legalább egy évet, nem tölthetem minden időm azzal, hogy szomorkodom meg hazavágyom. Ez csak most lett ilyen erős, az otthoni politikai események miatt. Köszi, Viktor és a többiek. Nem tudom egyelőre eldönteni, hol éljek, mennyi idő megtanulni egy nyelvet úgy, hogy tudjak értelmes társalgást folytatni. Néha elszigetelve érzem magam, de szerintem kezdek belejönni abba, hogy ezt elfogadjam. A finnek nem kifejezetten nyitottak, habár van köztük olyan, aki kilóg a sorból, és igenis szívesen beszél velem angolul. Vannak köztük oltári jó arcok. Néha azért értem, miért van itt jó pár depressziós, befelé forduló ember. Április van, de még mindig havazik, még ha el is olvadt a hó jelentős része. Ma reggel a "have yourself a merry little Christmas"-t énekeltem, úgyhogy gondolom el tudjátok képzelni. Még nem vagyok hozzászokva a féléves télhez, úgyhogy úgy tűnik, itt fogom megszeretni a whiskey-t. Ne aggódjatok, nem vettem egy üveggel, csak egy-egy pohárral ittam meg az utóbbi 1-2 hétben. Nem itt leszek alkoholista, habár a hosszú finn tél erősen hajlamosít erre.

És akkor újra térjünk vissza a finnre. Azt hiszem, titokban élvezem a finn nyelvtan kínjait. Totál nem volt időm ebben a félévben elegendő időt szentelni rá, de valamiért ez a jegyeimen aligha látszik meg. Szinte zéró felkészüléssel mentem vizsgázni, habár egy kicsit gyakoroltunk a pajtásokkal, meg egy finn barátnőm is segített, de nem szántam ezekre valami sok időt. Molly-val toltuk le a szóbelit, és ilyen csodás hosszú mondatokat tudtam kinyögni, hogy "Mindkettőt szeretem. Magyar vagyok, a vörösbort szeretem, de a sört is." vagy "Még sosem voltam New Yorkban, de szeretnék menni. Szeretem Jyväskylä-t, mert kicsi, és mert sok tó és erdő van". Rendkívül összetett finn mondatok, haha. Meglepetésemre a szóbeli 4-es lett, a hallgatás 3, mert az amúgy nem volt könnyű. Az írásbeli még hátravan, de nem félek tőle, a finnugor power velem van. A többi sulis dologról kb. fogalmam sincs. Lesz még pár beadandó meg szakdoga prezentáció, a hosszabb változat. Szerintem már mindenkit totál kivan, hogy nem tudunk semmit, hogy a szakdoga témánk totál nem kiforrott, a gyakorlatainkról sem tudunk még mindent, már csak a nyári szünetet várjuk (elég ironikus így, hogy kb. még tél van).

Lehet, hogy rohadtul honvágyam van, de azért próbálok közben jól szórakozni itt a kies északon. Például elmentem úszni a közeli tóhoz, ami félig még be van fagyva (legalábbis akkor még be volt). Egy csoptársammal mentünk, kiválasztva az egyik legszelesebb, legviharosabb napot. Akkor is a bringán tekertünk, amikor a helyiek beálltak a fa mellé, így védve magukat a vihartól. Miért csináljuk ezt?!-üvöltöttem röhögve a csoptársamnak tekerés közben. Néhány másodpercnél tovább nem bírtam a vízben megmaradni, nem sokkal volt több nulla foknál a vízhőmérséklet. A csoptársam közben megmentette a telefonom, ami beesett a fadeszkák között a jégre. Kissé pánikba estem és elkezdtem bőgni, nem szívesen vettem volna másikat, de a csaj bemászott a fakunyhó alá és kiszedte. A hely, ahol voltunk, nem volt hivatalosan nyitva, de bemásztunk. Nagy kaland volt mindenesetre. 

Elkezdtem rendszeresen látogatni a kezdő lindy hop órákat is, átraktam a szaunát másik napra. Egyelőre egyértelműen béna vagyok hozzá, de ez egyáltalán nem tart vissza attól, hogy újra és újra próbálkozzak. Legutóbb valaki videózott, na az nem segített, mert anélkül is épp eléggé kínosnak tartom a tánctudásom. A tánctanár csaj megkérdezte, nem bánom-e, ha a fejem rajta lesz a videón, mondom nem bánom, de lehetne, hogy a lábam ne? Hát így. Amikor nem gondolkodom, egész jó is tud lenni, de valószínűleg egy magamfajta szinte zéró tánctudású embernek ehhez idő kell. 10 évesen hagytam abba a néptáncot, azóta kb. semmi. Voltam pár táncterápiás csoporton, de annak ugyebár semmi köze a tánctanuláshoz. Egyik alkalommal mindösszesen ketten jelentünk meg egy sráccal, úgyhogy kb. privát óránk volt, ami nekem nagy hasznomra vált. Sokkal többet tanultam azon az egy alkalmon, mint általában. A tánctanár srác mutatott budapesti fotókat pár évvel ezelőttről, mert mint kiderült, Budapesten van az egyik legnagyobb lindy hopos közösség, és voltak látogatóban. Awww. Valószínűleg nem leszek egy nagy szakértő, de klassz, vicces tánc.

Volt kóruskoncert is, Bach Húsvéti oratóriumából énekeltünk két darabot zenekarral. Már azt hittem, rémálmaim lesznek tőle, annyit gyakoroltuk, ehhez képest tudjátok, milyen fura rémálmom volt? Bakker. Azt álmodtam, a Soros búcsúbuliján vagyok, mert el kell hagynia az országot, és meghívott embereket, hogy el tudjanak tőle köszönni. Bőgtem, aztán felébredtem. Kicsit sok a politika mostanság, lehet nem kéne ennyi hírt olvasnom. A lakótársaim végre elhúztak húsvéti szünetre, úgyhogy enyém a pecó. Mászkálhatok meztelenül, közben hangosan éneklem, hogy Kommt eilet und laufet meg Preis und dank. Tegnap abba se bírtuk hagyni, amíg hasítottunk a város utcáin bringával, ezeket harsogtuk, az elég jó érzés volt. Tegnap amúgy is kicsit csökkent a honvágyam, mert tök véletlen magyarokba botlottam egy helyi étteremben. Néha összekeverem a finnt meg a magyart, és akkor is magyar szavakat hallok, amikor totál finnek dumálnak, de most kivételesen nem csalt a fülem. Két magyar csaj dumált a mellettem lévő asztalnál. Vagyunk itt egy páran, de még alig találkoztam valakivel. Az is tegnap derült ki, hogy az egyik trombitás srác a zenekarban szintén zenész  magyar, ráadásul van közös barátunk is. Uhh, de rohadt kicsi a világ. Mindenhol ott vagyunk. A tenor szólista srác is tudott egy magyar kifejezést, miszerint lófasz a seggedbe. Azt mondta, ezt tanították neki, mint legfontosabb kifejezés. És nem tévedett a srác, muhaha. Az egyik kórustársam meg megtanulta, hogy most ugrik a majom a vízbe, és pont akkor használja, amikor helyénvaló. Ügyes, büszke vagyok rá. Mármint gondoljatok bele, ha azt hiszitek, a finn nyelv szívás, akkor rosszul gondoljátok, mert a magyar még annál is nagyobb szívás, vaószínűleg még több toldalékkal. Ebben a pillanatban épp Zsuzsit várom, egy lányt, aki tavaly végezte el a zeneterápiát. Oké, ezekben a pillanatokban épp blogot írok, és mondtam neki, hogy kicsit később jöjjön. Látjátok, nem én vagyok az egyetlen magyar csaj, aki kijött ide a semmi közepére zeneterápiát tanulni, hát nem csodás?

Próbálok kitartani. Úgy döntöttem, maradok a suli vége után még pár hetet, mert a tamperei zenei fesztivál eléggé nekem valónak hangzik. Kíváncsi vagyok, milyen Finnország, amikor a nap este 11 után megy le, és talán az emberek is beszédesebbek, amikor nem -2 fokra ébrednek reggel, és amikor a nap nem a felhők mögött bújkál legtöbbször. Nagyon hiányzik a család meg a barátok, de valamiért úgy érzem, jó dolgok állnak előttem (persze megspékelve egy csomó nehéz, kihívással teli helyzettel). Igen, kurva nagy kihívás most itt lenni ahelyett, hogy otthon tüntetnék, így lemaradok az elmúlt évek negnagyobb tüntetéseiről. Pocsék érzés. Szar, hogy nem tudom támogatni a barátaimat. De közben meg sokkal közelebbi kapcsolatba kerülök magammal, a belső gyermekemmel, próbálok türelmesen meg szeretetttel fordulni felé, magamhoz, és időt adni magamnak, hogy megnézzem, hova vezet ez az egész. Már egy csomót tanultam, jó néhány fantasztikus embert ismertem meg, és azt hiszem, még mindig nem bántam meg, hogy eladtam ezért egy lakást. Tartsatok ki ti is, menjetek továbbra is tüntetni a szabadságért, a jólétünkért. Lélekben veletek vagyok, néhány hét múlva meg megyek haza, hogy igazán ott lehessek veletek mindenestül. Úgy látom, valami remek dolog történik otthon éppen, amit úgy hívnak, hogy összetartozás, bizalom és remény. Köszi a szar kormányunknak, de tényleg. Mind különbözőek vagyunk, de mégis mind egyformák. Emberek vagyunk. Ezt tartsuk is észben. Nagy ölelés nektek, drágáim!