30
Igen, a szülinapomról fogok legfőképpen írni, mert az volt a highlight esemény az elmúlt napokban. Szóval megalakítottuk az awesome non-Finnish 1 group-ot páran, ebből majdnem mindenki csatlakozott. Összesen négyen terveztünk bemenni Helsinkibe várost nézni meg mulatozni, és az airbnb-s csávó addig szórakozott meg nem válaszolt, hogy végül megint Bogit kértem meg, hogy szállásoljon el minket.
Az egész ott kezdődött, hogy CJ felhívott Skype-on, és elkezdtünk dumálni, majd otthoni idő szerint éjfél után boldog szülinapot nótát énekelt, ezanapmásmintatöbbi, na igen, ez mondjuk eléggé más. Viccesnek találtam, hogy az időeltolódás miatt volt egy óra, amikor itt már 30 voltam, otthon még csak 29. Szóval az első órákat azzal töltöttem, hogy CJ gitározását hallgattam, eszmecseréltünk a világról, söröztem meg cidert ittam, majd hajnalban mondtam neki, hogy muszáj aludnom, mert kora reggel indul a buszunk. Valahogy kivakartam magam reggel 6 fele az ágyból (matracról, haha), csináltam pár sajtos szendvicset, beraktam még egy banánt, pár sima szelet kenyeret, meg az előző nap felvásárolt söröket és cidert. Febe elaludt reggel, úgyhogy első körben Molly-val és Nikki-vel indultunk be. -Akkor posztolok a szülinapodra. -Jó, majd holnap lájkolom. -Miért nem most?!
Ilyen, és ehhez hasonló párbeszédekkel szórakoztattuk magunkat az úton, valamint Molly nagyon drága volt, betakart a pokróccal, amit hozott magával. Aludni nem nagyon tudtam, aztán a végtelennek tűnő utazás után megérkeztünk Helsinkibe. Tőlem kérdezték a csajok, mit érdemes megnézni, de nekem se volt sokkal több fogalmam a helyi látványosságokról, mint nekik. Első utunk a közeli McDonald's-ba vezetett, mert abban mindenki egyetértett, hogy nekem kávéra van szükségem. Amíg Febe-t vártuk, arra gondoltunk, el kéne indulni megnézni valamit a közelben, úgyhogy a Pokemon Go-nak köszönhetően találtunk valami kacsás ablakot, és arra gondoltunk, egy ablak, amire kacsák vannak festve, elég motiváló nekünk, hogy elinduljunk megkeresni. -Így képzelted el a 30. szülinapod?-kérdezte röhögve Molly. Szerintem jól kezdődött.
A kacsás ablak helyén egy szimpla hullámos víz volt, kacsák nélkül, mi meg bementünk egy kávézóba a túloldalon, hogy megkérdezzük, tényleg itt van-e az ablak, mire mondta a kávézós nőci, hogy igen, csak valamiért nincsenek rajta kacsák. Kicsit csalódottak voltunk, de remekül szórakoztunk. Felszedtük Febe-t a buszállomáson, aztán elindultunk, hogy megnézzük a Suomenlinna-t, ami egy sziget Helsinki kikötőjétől nem messze, része a világörökségnek és vannak rajta erődök, múzeumok meg ilyesmi. Az idő pompás volt, napos, szeles, kellemesen egyensúlyozva a hűvös és a simogató napfény között. Sétáltunk a szigeten, nem sok helyre mentünk be, csak lébecoltunk, aztán leültünk egy sziklaszirthez napozni meg fetrengeni. Itt kaptam meg a szülinapi ajándékaimat, egy szuper rajzot Febe-től, egy üveg felespoharat meg egy dobozka édességet. Febe hozott valami rumot, amit persze meg kellett kóstolni az új felespoharammal, úgyhogy adogattuk körbe az egy szem poharat. Felmentünk valami dombféleségre, ahol elképesztő látvány fogadott minket. Az ég befelhősödött, de néhol napsugarak törtek át a felhőkön, a tengeren vitorlások ringtak, a napsugarak játszottak a vízen. Nagyon hálás voltam, hogy ott lehetek. Végül is ki a franc gondolta volna néhány hónapja, hogy felvesznek egyetemre, és a 30. szülinapom Finnország fővárosában töltöm a tengert bámulva, olyan emberekkel, akiket alig 2 hete ismerek? A lányok valahogy megértették, hogy nem lehetett könnyű úgy eljönni ide, hogy tudom, pár hét múlva szülinapom van, nem is akárhanyadik, de kb.nem ismerek senkit, és nem tudom előre, hol és kikkel fogom tölteni, de aztán persze megoldottam, mert a kapcsolatteremtő képességem azért egyáltalán nem rossz, még egy ilyen ismeretlen helyzetben sem. Furcsa érzés volt azért, de nem csinálnám másképp.
A nap java részét a kis szigeten töltöttük, aztán visszamentünk a kikötőbe, mert a piacon láttunk elfogadható áron lazacos kajákat. Isteni lazacot ettem krumplival meg zöldségekkel, némi fokhagymás szósszal. Próbáltuk összeszedni a többieket, akik járnak nyelvkurzusra, nekik is épp szabadnapjuk volt, és bejöttek Helsinkibe. Ezenkívül volt egy másik fontos missziónk, miszerint este 8-ig találunk kellett egy alkoholboltot, ahol tudunk bort meg más egyebet venni. Végül elkeveredtünk villamossal a katedrálishoz, aminek a közelében volt egy coffee & wine hely, oda ültünk le pihenni. Jöttek a többiek is végül, mindenki megölelgetett meg felköszöntött, majd később eljött Vilma is. A nyelvkurzusosok valami jazz klubba mentek, nekünk azonban el kellett keveredni Bogihoz lepakolni, mielőtt visszajövünk a városba. Ez váratlanul elhúzódott, ugyanis anyáék felhívtak Skype-on, és abban a pillanatban, mikor felvettem a hívást, a csajok jöttek be a konyhából kékáfonyás sütivel, gyertyával, hepibörzdéjt énekelve. Röhögtem meg bőgtem egyszerre, az annyira tökéletes pillanat volt. A lányok meghallgathatták, ahogy a szüleim éneklik, hogy boldog szülinapot, én meg megmutattam videón mindenkit. Aztán elkezdtünk borozni meg előkerültek mindenféle érdekesebbnél érdekesebb likőrök, egyebek. Miután mindenféle sztorikat meséltünk egymásnak, és próbáltunk sminkelni, észrevettük, hogy rohadt késő van, ha még akarunk bulizni, akkor azonnal el kell indulnunk. Kitaláltuk, hogy kéne karaokezni, úgyhogy Bogi kinézett nekünk valami helyet a központban, ahol táncolni is lehet. Nem találtuk meg elsőre, a társaság egyik fele elment pisilni, ketten maradtunk, amikor odajött valami fickó, már nem pontosan tudom, hogy miért. Elkezdtünk beszélgetni, aztán valahogy ott ragadt velünk. Volt egy melegbár, ami mellett egy csaj cigizett, aki valami haverját várta, rávettük végül, hogy jöjjön ő is velünk a karaoke-s helyre. A csajt végül nem engedték be, mert 21 év volt a korhatár. Új kis barátaim örültek, az átlagéletkoruk nagyjából 21,5 év volt, én meg már rég túl vagyok ezen, ugye. Jött velünk a finn Mika is, aki szemmel láthatólag engem nézett ki magának. -És hány éves vagy, 19?- kérdezte, de szerintem direkt túlzott, mondjuk valószínűleg arra nem számított, hogy harminc. Aztán bementünk a helyre, jó sokan voltak, alig fértünk a pulthoz. Ez a hely tipikusan arra volt szerintem kitalálva, hogy az ember fia-lánya ne egyedül menjen haza. Mindenki nyomult mindenkire, volt két fickó, akik magyarázták, hogy a lányok itt milyen helyi piát isznak, valami gyümölcsös rövid volt, de csak 20%-os, mondtam nekik, hogy ez semmi, én Magyarországról jöttem. Nem nagyon voltak szimpatikusak, ahogy a zene sem, úgyhogy nem is mentem táncolni, bár végül a csajok elrángattak. Valahogy ott éreztem, hogy "I'm too old for this shit", én ehhez már öreg vagyok, és nem is elég részeg, hogy rettenetes zenére táncoljak meg finn dalokat énekeljek karaoke szöveg alapján. De a lányok viccesek voltak, néztem, hogyan hat rájuk a pia. Aztán valahogy megtalált megint Mika, odáig volt szépségemtől meg ilyenek, látszott, nekem meg végül is jólesett, hogy végre megint nőként tekintenek rám, de nem vettem valami komolyan a srácot. Valaki a mosdóknál még komplett sztriptíztáncot is lejtett nekem, bár szerencsére nem vetkőzött le hozzá. Alapvetően jól szórakoztunk, ki-ki a maga módján. Aztán bezárt a hely, elmentünk kajálni a Mekibe, mert az volt közel, ott valami egész sok időt eltöltöttünk, csapódtak hozzánk valami arcok, de nem tudtam figyelni az épületesnek nem annyira nevezhető beszélgetésre, mert Mika beszélt hozzám és alig hagyott enni. Mire mindenki megette a magáét, már kezdett világosodni, és akkor felmerült a kérdés, hogy hogyan is jutunk haza. Mika rendkívül szerette volna, ha nála alszom, én meg nagyon szerettem volna úgy szimplán aludni, és mondtam neki, hogy egyébként is haza kell kísérnem a csajokat, mert nem tudják az utat. Különben is, könnyű kalandot az ember bármikor talál, jó fej barátok meg nem teremnek minden bokorban. Hiába mondtam neki, hogy nem megyek hozzá, szerintem meglepődött, amikor realizáltuk, hogy le kell szállnunk a buszról, kipattantam mellőle, majd integettem utána. Azt hiszem, erre nem számított, ahogy a csajok se, teljesen odáig voltak, hogy így megpattantam, de hát őszintén, ha annyira életem szerelme lenne, akkor is hazaviszem a csajokat, ha meg fontos az egész, akkor megoldjuk, hogy találkozzunk máskor.
A nap java részét a kis szigeten töltöttük, aztán visszamentünk a kikötőbe, mert a piacon láttunk elfogadható áron lazacos kajákat. Isteni lazacot ettem krumplival meg zöldségekkel, némi fokhagymás szósszal. Próbáltuk összeszedni a többieket, akik járnak nyelvkurzusra, nekik is épp szabadnapjuk volt, és bejöttek Helsinkibe. Ezenkívül volt egy másik fontos missziónk, miszerint este 8-ig találunk kellett egy alkoholboltot, ahol tudunk bort meg más egyebet venni. Végül elkeveredtünk villamossal a katedrálishoz, aminek a közelében volt egy coffee & wine hely, oda ültünk le pihenni. Jöttek a többiek is végül, mindenki megölelgetett meg felköszöntött, majd később eljött Vilma is. A nyelvkurzusosok valami jazz klubba mentek, nekünk azonban el kellett keveredni Bogihoz lepakolni, mielőtt visszajövünk a városba. Ez váratlanul elhúzódott, ugyanis anyáék felhívtak Skype-on, és abban a pillanatban, mikor felvettem a hívást, a csajok jöttek be a konyhából kékáfonyás sütivel, gyertyával, hepibörzdéjt énekelve. Röhögtem meg bőgtem egyszerre, az annyira tökéletes pillanat volt. A lányok meghallgathatták, ahogy a szüleim éneklik, hogy boldog szülinapot, én meg megmutattam videón mindenkit. Aztán elkezdtünk borozni meg előkerültek mindenféle érdekesebbnél érdekesebb likőrök, egyebek. Miután mindenféle sztorikat meséltünk egymásnak, és próbáltunk sminkelni, észrevettük, hogy rohadt késő van, ha még akarunk bulizni, akkor azonnal el kell indulnunk. Kitaláltuk, hogy kéne karaokezni, úgyhogy Bogi kinézett nekünk valami helyet a központban, ahol táncolni is lehet. Nem találtuk meg elsőre, a társaság egyik fele elment pisilni, ketten maradtunk, amikor odajött valami fickó, már nem pontosan tudom, hogy miért. Elkezdtünk beszélgetni, aztán valahogy ott ragadt velünk. Volt egy melegbár, ami mellett egy csaj cigizett, aki valami haverját várta, rávettük végül, hogy jöjjön ő is velünk a karaoke-s helyre. A csajt végül nem engedték be, mert 21 év volt a korhatár. Új kis barátaim örültek, az átlagéletkoruk nagyjából 21,5 év volt, én meg már rég túl vagyok ezen, ugye. Jött velünk a finn Mika is, aki szemmel láthatólag engem nézett ki magának. -És hány éves vagy, 19?- kérdezte, de szerintem direkt túlzott, mondjuk valószínűleg arra nem számított, hogy harminc. Aztán bementünk a helyre, jó sokan voltak, alig fértünk a pulthoz. Ez a hely tipikusan arra volt szerintem kitalálva, hogy az ember fia-lánya ne egyedül menjen haza. Mindenki nyomult mindenkire, volt két fickó, akik magyarázták, hogy a lányok itt milyen helyi piát isznak, valami gyümölcsös rövid volt, de csak 20%-os, mondtam nekik, hogy ez semmi, én Magyarországról jöttem. Nem nagyon voltak szimpatikusak, ahogy a zene sem, úgyhogy nem is mentem táncolni, bár végül a csajok elrángattak. Valahogy ott éreztem, hogy "I'm too old for this shit", én ehhez már öreg vagyok, és nem is elég részeg, hogy rettenetes zenére táncoljak meg finn dalokat énekeljek karaoke szöveg alapján. De a lányok viccesek voltak, néztem, hogyan hat rájuk a pia. Aztán valahogy megtalált megint Mika, odáig volt szépségemtől meg ilyenek, látszott, nekem meg végül is jólesett, hogy végre megint nőként tekintenek rám, de nem vettem valami komolyan a srácot. Valaki a mosdóknál még komplett sztriptíztáncot is lejtett nekem, bár szerencsére nem vetkőzött le hozzá. Alapvetően jól szórakoztunk, ki-ki a maga módján. Aztán bezárt a hely, elmentünk kajálni a Mekibe, mert az volt közel, ott valami egész sok időt eltöltöttünk, csapódtak hozzánk valami arcok, de nem tudtam figyelni az épületesnek nem annyira nevezhető beszélgetésre, mert Mika beszélt hozzám és alig hagyott enni. Mire mindenki megette a magáét, már kezdett világosodni, és akkor felmerült a kérdés, hogy hogyan is jutunk haza. Mika rendkívül szerette volna, ha nála alszom, én meg nagyon szerettem volna úgy szimplán aludni, és mondtam neki, hogy egyébként is haza kell kísérnem a csajokat, mert nem tudják az utat. Különben is, könnyű kalandot az ember bármikor talál, jó fej barátok meg nem teremnek minden bokorban. Hiába mondtam neki, hogy nem megyek hozzá, szerintem meglepődött, amikor realizáltuk, hogy le kell szállnunk a buszról, kipattantam mellőle, majd integettem utána. Azt hiszem, erre nem számított, ahogy a csajok se, teljesen odáig voltak, hogy így megpattantam, de hát őszintén, ha annyira életem szerelme lenne, akkor is hazaviszem a csajokat, ha meg fontos az egész, akkor megoldjuk, hogy találkozzunk máskor.
Délelőtt Bogi fenséges reggelit készített nekünk, rántotta, zöldségek, bacon, gyümölcslé meg pirítós, nagyon meghatódtunk. Ahogy azon is, hogy amikor hazakeveredtünk, meg volt ágyazva és semmit nem kellett pakolnunk. Még függönyöket meg ágyneműt is kaptam tőle, plusz egy csodás terítőt, mert neki már nincs szüksége ezekre, nekem viszont annál inkább. Ilyen remek vendéglátót nem talál az ember gyakran, kicsit rosszul is éreztük magunkat, hogy csak egy bort vittünk meg némi kaját reggelire. A visszafele buszt majdnem lekéstük, mondanom se kell, hogy ki miatt, de végül az utolsó pillanatban elkaptuk.
Egy szó mint száz, nagyon klassz szülinapom volt, azt hiszem, talán az eddigi legjobb. De legalább is az egyik legjobb. Rengeteg üzenetet kaptam, ezek a kedves új emberek az életemben meg hálásak, hogy meghívtam őket a szülinapomra, és tervezzük a következő együttléteket, kajálásokat, pizsamapartikat stb. Régebben nekem nehezen ment a hála, ahogy a sírás is, de az elmúlt hónapokban, vagy talán években valami lassan kinyílt bennem, és észrevettem, hogy sokkal több érzelem van bennem, mint amennyit aktuálisan hajlandó voltam kimutatni. Hogy nagyon tudok szeretni, és ugyanennyire el is tudok keseredni, és bőgni, mint egy gyerek. De nem bánom. Itt napról napra változik minden, én pedig igyekszem alkalmazkodni. Nem mondom, még mindig hiányzik az otthoni környezet, az emberek, de tényleg nagyon más rálátni távolról bizonyos szituációkra, kapcsolatokra. Bele voltam süppedve a budapesti életbe, aminek sok árnyoldala is volt, járni ugyanazokat a kocsmákat, ugyanazon a problémán rágódni hetekig, hónapokig, és látni, hogy például hogyan basszák szét a közterületeket, parkokat, hogyan fokozzák a gyűlöletet a végsőkig. Nem mondom, hogy kolbászból van itt a kerítés, mert az ország drága, az éjszakai élet nem annyira sokszínű és megfizethető, és jövőre itt is be akarják vezetni a tandíjat, legalábbis az egyetemeken. Viszont a bicikli a közlekedés természetes formája, az autósok már akkor megállnak, amikor még sehol se vagyok a járdától bringával, a boltban pedig alapvetően kedvesek, mosolygósak, és minden esetben megkérdezik, kell-e a blokk. Nagyobb az emberek közti bizalom, nyugisabb az élet. Bármennyire is akartam, hogy működjön az otthoni életem, a munkám, a magánélet, nem ment. Most tanulom, hogy kell magamat igazán szeretni, becsülni, mert ezt más nem teszi meg helyettem. Olyan dolgokat vártam el másoktól, amikre aktuálisan nem képesek, és ezért nem haragudhatok örökké, meg mondjuk nem is vagyok az a haragtartó típus. Nyál, semmi külön agymosó, spiri-tanfolyamra nem jártam, de több bennem a hála meg a szeretet, mint a harag, és bizonyos helyzetekre különös, vegyes érzésekkel gondolok, amiben van harag is, de mégis úgy érzem, lehet szeretni ezeket a helyzeteket, és sokat tanultam bennük magamról.
Ja és breaking news!!! A lakótársam megszólalt, out of the blue a semmiből kijött a szobájából, amikor megérkeztem, és azt mondta, hogy valami nem jó a tűzjelzővel, mert néha pirosan villog, furán sípol, és lehet, hogy kéne új elemet venni bele. Egész élénk és mosolygós volt magához képest. Kapva kaptam az alkalmon, és megkérdeztem, mit csináljunk a rengeteg felgyűlt szelektív hulladékkal, nem mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy le kell vinni a kukákhoz. Aztán azt is megkérdeztem, használhatom-e a vasalót, nem mintha nem használtam volna eddig amúgy is, de gondoltam, kedves leszek. Mondta, hogy persze, ő csak ritkán használja, mert ruhákat varr, és néha kell neki. Mondtam, hogy ez nagyon menő, ő meg megköszönte. Nagyjából eddig tartott a kommunikáció. Lehet, hogy decemberre már mer egy asztalhoz ülni velem és meginni egy teát, de ebben azért nem vagyok biztos. Haha. Amit még érdemes megemlítenem, hogy tőlem egy háztömbre van egy finn srác, aki szintén tagja a second handes csoportnak, aki magyarul tanul, és elképesztően cuki, amikor magyarul beszél, és próbál magyarul írni, hogy akarsz kapni a lámpát ma? Már az is jó érzéssel töltött el, hogy valaki azt mondja, hogy jó éjszakát, mondjuk nem tudom, mikor leszek azon a szinten finnül, ahol ő tarthat most a magyarban. Tízig tudok számolni meg van egy tök jó kis oldal, ahol szavakat lehet tanulni. A finn egy kretén nyelv, és a legtöbb szót semmihez nem tudom kötni, de pl. a "tartani, fogni, megragadni" ige az "pitää", és ez a szó még csomó mást is jelent, de azt képzeltem, hogy egy jó gyrost tartok a kezemben pitában. Vagy a "doboz" az meg "laatikko", ami teljesen rímel a ládikóra, így tök egyszerű, de vannak szavak, amit tényleg az istennek nem mennek a fejembe. További izgalmak várhatók, nézzetek vissza, csókok és ölelések mindazoknak, akik igényt tartanak rá.
Egy szó mint száz, nagyon klassz szülinapom volt, azt hiszem, talán az eddigi legjobb. De legalább is az egyik legjobb. Rengeteg üzenetet kaptam, ezek a kedves új emberek az életemben meg hálásak, hogy meghívtam őket a szülinapomra, és tervezzük a következő együttléteket, kajálásokat, pizsamapartikat stb. Régebben nekem nehezen ment a hála, ahogy a sírás is, de az elmúlt hónapokban, vagy talán években valami lassan kinyílt bennem, és észrevettem, hogy sokkal több érzelem van bennem, mint amennyit aktuálisan hajlandó voltam kimutatni. Hogy nagyon tudok szeretni, és ugyanennyire el is tudok keseredni, és bőgni, mint egy gyerek. De nem bánom. Itt napról napra változik minden, én pedig igyekszem alkalmazkodni. Nem mondom, még mindig hiányzik az otthoni környezet, az emberek, de tényleg nagyon más rálátni távolról bizonyos szituációkra, kapcsolatokra. Bele voltam süppedve a budapesti életbe, aminek sok árnyoldala is volt, járni ugyanazokat a kocsmákat, ugyanazon a problémán rágódni hetekig, hónapokig, és látni, hogy például hogyan basszák szét a közterületeket, parkokat, hogyan fokozzák a gyűlöletet a végsőkig. Nem mondom, hogy kolbászból van itt a kerítés, mert az ország drága, az éjszakai élet nem annyira sokszínű és megfizethető, és jövőre itt is be akarják vezetni a tandíjat, legalábbis az egyetemeken. Viszont a bicikli a közlekedés természetes formája, az autósok már akkor megállnak, amikor még sehol se vagyok a járdától bringával, a boltban pedig alapvetően kedvesek, mosolygósak, és minden esetben megkérdezik, kell-e a blokk. Nagyobb az emberek közti bizalom, nyugisabb az élet. Bármennyire is akartam, hogy működjön az otthoni életem, a munkám, a magánélet, nem ment. Most tanulom, hogy kell magamat igazán szeretni, becsülni, mert ezt más nem teszi meg helyettem. Olyan dolgokat vártam el másoktól, amikre aktuálisan nem képesek, és ezért nem haragudhatok örökké, meg mondjuk nem is vagyok az a haragtartó típus. Nyál, semmi külön agymosó, spiri-tanfolyamra nem jártam, de több bennem a hála meg a szeretet, mint a harag, és bizonyos helyzetekre különös, vegyes érzésekkel gondolok, amiben van harag is, de mégis úgy érzem, lehet szeretni ezeket a helyzeteket, és sokat tanultam bennük magamról.
Ja és breaking news!!! A lakótársam megszólalt, out of the blue a semmiből kijött a szobájából, amikor megérkeztem, és azt mondta, hogy valami nem jó a tűzjelzővel, mert néha pirosan villog, furán sípol, és lehet, hogy kéne új elemet venni bele. Egész élénk és mosolygós volt magához képest. Kapva kaptam az alkalmon, és megkérdeztem, mit csináljunk a rengeteg felgyűlt szelektív hulladékkal, nem mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy le kell vinni a kukákhoz. Aztán azt is megkérdeztem, használhatom-e a vasalót, nem mintha nem használtam volna eddig amúgy is, de gondoltam, kedves leszek. Mondta, hogy persze, ő csak ritkán használja, mert ruhákat varr, és néha kell neki. Mondtam, hogy ez nagyon menő, ő meg megköszönte. Nagyjából eddig tartott a kommunikáció. Lehet, hogy decemberre már mer egy asztalhoz ülni velem és meginni egy teát, de ebben azért nem vagyok biztos. Haha. Amit még érdemes megemlítenem, hogy tőlem egy háztömbre van egy finn srác, aki szintén tagja a second handes csoportnak, aki magyarul tanul, és elképesztően cuki, amikor magyarul beszél, és próbál magyarul írni, hogy akarsz kapni a lámpát ma? Már az is jó érzéssel töltött el, hogy valaki azt mondja, hogy jó éjszakát, mondjuk nem tudom, mikor leszek azon a szinten finnül, ahol ő tarthat most a magyarban. Tízig tudok számolni meg van egy tök jó kis oldal, ahol szavakat lehet tanulni. A finn egy kretén nyelv, és a legtöbb szót semmihez nem tudom kötni, de pl. a "tartani, fogni, megragadni" ige az "pitää", és ez a szó még csomó mást is jelent, de azt képzeltem, hogy egy jó gyrost tartok a kezemben pitában. Vagy a "doboz" az meg "laatikko", ami teljesen rímel a ládikóra, így tök egyszerű, de vannak szavak, amit tényleg az istennek nem mennek a fejembe. További izgalmak várhatók, nézzetek vissza, csókok és ölelések mindazoknak, akik igényt tartanak rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése