Szóval, ott folytatom, hogy megérkeztem Jyväskylä-ba (nagyon figyelnem kell arra is, hogy írom le..). Többen kérdeztétek, hogy kell ejteni, hozzávetőlegesen "jüvaszküla", ők azt mondják, minden szavuknak az első szótagján van a hangsúly, kb.mint nálunk, de itt szerintem inkább középen. Aztán lehet, én beszélek hülyeségeket, és nem is mindig az első szótagon van a hangsúly. 

Az első pillanatokban meglehetősen borzalmasan éreztem magam. Ez? Ennyi? Ezek az épületek? Mindenhol ilyen kocka, beton, semmitmondó, csúnya? Nem volt jó érzésem, persze akkor még tényleg csak a vasútállomást meg annak környékét láttam. Ez olyan, mintha a Keleti pályaudvar és környéke alapján akarnánk eldönteni, milyen város Budapest. Mivel nem regisztráltam a finn nyelvkurzusra, nem volt tutorom, de írt egy csávó, hogy akkor ő fog majd várni. Fénykép alapján egy finn metálbanda tagjának nézett ki, de amúgy szimpatikus volt. Aztán kiderült, a szállásomra nem ő fog kísérni, hanem egy csaj, mert be kell várni másokat is. Még az állomáson találkoztam egy holland csajjal, aki csoporttársam lesz, úgy tűnt, neki arról sincs fogalma, hogy van finn nyelvkurzus, úgyhogy ettől kicsit megnyugodtam. Elkísértek a szállásra, majd úgy döntöttem, megyek a lányokkal körülnézni, mert nincs tutorom, de szeretném kicsit megismerni a várost. Viszonylag hamar leszakadtam róluk, mert állítólag hamar elkapkodják a bringákat, itt meg mindenki bringával jár, úgyhogy szinte még meg se érkeztem a városba, de már vettem egy bicót. Drágább volt, mint amennyiért itt a használt bringákat árulják, de megkérdeztem a csajt, aki a szállásra kísért, és azt mondta, szerinte bólintsak rá, mert aztán elviszik a bicikliket. Klassz kis járgány, a fékje csikorgott, úgyhogy kétszer is visszavittem, egy szudáni fickó vezeti a boltot, emlékszik, honnan jöttem, mi a nevem. Ugratott, hogy csak érzékeny vagyok, nem is annyira csikorog, és biztos csak szeretek odajárni a boltba. Aztán mondta, hogy örül,hogyha jövök. Árad belőle a masszív fűszag, szerintem napi szinten annyit szívhat, amennyit én sok év alatt se (nem mintha valaha kipróbáltam volna a könnyűdrogokat, ugye), de rögtön a szívembe zártam. Ingyen kaptam a zárat meg a kosarat. Jó az üzleti érzéke, mindenkivel kedves, vicceskedik.

Benéztem abba a kocsmába (jó, étteremként is funkcionál), ahol állítólag a legolcsóbb a kávé, a helyet valamiért megkedveltem, van egy hangulata, és terasza is van. Mint már említettem, a kávé rettenetes, de az első napokban odajártam a wifi miatt. Mivel nem akartam állandóan beülni valahova, sokszor a bezárt kocsma előtt neteztem, én voltam a fura lány a telefonjával, aki a kocsma mellett álldogál nap mint nap. Volt egy ovis csoport, akik reggelente mindig arra jártak, az olyan szívszorító volt, főleg mikor meghallottam, hogy az egyiket Veronikának hívják. Ez is valami nemzetközi ovi lehetett, mint az enyém. Láthatósági mellényben meneteltek, és fogniuk kellett egy kötelet, hogy ne kóboroljanak el. Mondjuk ez azért nekem sok volt, de eszembe jutott, amikor kb. ugyanennyi háromévessel kellett átkelnünk a Szilágyi Erzsébet fasornál, ahol nem csak autók vannak, de rögtön villamos meg bicikliút, ott konkrétan állandóan kiabáltam nekik, és szinte a saját testemmel védtem őket, nehogy véletlen bajuk essen, szóval lehet, hogy nem akkora hülyeség a kötélfogás. 

Próbáltam bekerülni a nyelvkurzusra, de sajnos nem ment, pedig személyesen is odamentem. Állítólag többeknek kellett nemet mondaniuk, és csak azokat engedték be, akik már várólistások voltak, én meg még csak nem is jelentkeztem májusban, amikor kellett volna. Ez eléggé elszigeteltté tesz, mert a többiek pajtáskodnak már, én meg még csak kicsit. Azért így is sikerült összeismerkednem pár emberrel, és volt már egy kis összejövetel is, ahol több ember is ott volt, akik ugyanazon a szakon vannak, mint én, csak a többségük a másik zenés programban. Van amúgy a világ minden tájáról itt valaki, van vietnami, görög, francia, kanadai, perui stb. Többnyire politizálás ment, az amerikai elnökválasztásról beszéltünk sokat (vagyis én nem annyira sokat,mert borzasztóan unom a témát), aztán mindenki elmondta, mi a helyzet a saját országában, én meg summáztam, hogy mindenhol ugyanaz a szar van. Ez elég szomorú, de legalább tudtunk rajta nevetni. Már most látom, hogy fantasztikus dolgokat fogunk itt együtt csinálni, kutatni, tanulni, mindenki érdekesnek és nagyjából szimpatikusnak tűnt. Jövő héten lesz valami újabb összeröffenés, kíváncsian várom.

Sokan kérdeztétek a lakást meg a környéket, a lakás eléggé rendben van. Az épületet nemrég újították fel, van erkély, ja és ami oltári találmány, hogy az edényszárító a mosogató feletti szekrényben van,és a szekrény alja lyukas, hogy le tudjon csöpögni a víz. Helykihasználás ötös. A szobák bútorozatlanok, de vagyok olyan szerencsés, hogy egy magyar sráctól átvettem pár holmit, többek közt ágyat is. Egyelőre csak a matracot hoztam be a szobába, az asztal pl. olyan dögnehéz, hogy azzal meg se próbálkoztam. A szobám úgy néz ki, mint amin végigsöpört egy hurrikán, de egyelőre nem bánom. Vittem ki egy vékonyabb plédet és a pulóvereimen alszom. Elmentem vásárolni, hogy akkor én majd veszek ágyneműt meg paplant és párnát, de már eléggé kifosztották a csőd szélén álló boltot, és valahogy még a 40%-os leárazással együtt is soknak tűnt picit, amit elkérnek dolgokért. Úgyhogy egyelőre ilyen dolgokat nem vettem, viszont a matrac meglehetősen kényelmes és tiszta, nagyon örülök neki. Az első estén tök egyedül voltam, aztán megérkezett a kettőből az egyik lakótársam, egy finn csaj, akivel beszéltem összesen vagy három mondatot, azóta pedig összesen kétszer láttam, ebből egyszer szólt hozzám a sziá-n kívül. A Vilma szerint tipikus finn, kerüli a szociális interakciókat, ne vegyem magamra. Végül is laktam már így együtt valakivel, de azért meg kéne majd alkalomadtán beszélni, mi hogy működik, ki mit mikor vesz, ilyesmi.

A wifit nem volt könnyű beüzemelni, kellett regisztrálni a helyi rendszerbe, ráadásul jó darabig nem tudtam, hogy a router a szar vagy a géppel van valami gebasz, valami beállítás, ami miatt nem megy. A lány, akitől vettem a használt routert, készségesen átjött, hogy együtt nézzük meg, mit tehetünk, mondtam, hogy nem vagyok egy IT expert, és akkor még finoman fogalmazok. Amúgy Pia a neve, ami nekem elég vicces, de az is, hogy nekik is van "hinta" szavuk, csak azt jelenti, hogy "ár". Szóval megvendégeltem Piá-t, reggeliztünk, aztán összedugtuk a fejünket, mi van a nettel. Egy idő után már a barátja is átjött, és végül persze ő oldotta meg a problémát egy router reseteléssel. Ezt más is mondta itthonról, mert hálistennek jó néhány készséges férfiismerősöm van, aki vagy hobbiból vagy a munkája miatt ért az informatikához. Azt már nem is szeretném hangoztatni,- de vállalom - hogy valamit eleve rossz helyre dugtam be az elején. C1 felsőfokú nyelvvizsgám van, a mesterképzésemre készülök, de a gyakorlati élet bizonyos szegmenseihez olyan szőke vagyok, mint ide Lacháza. Mindenesetre van wifim, és ez boldogító. Azóta mondjuk aránytalanul sok időt töltök a neten, bár olykor hasznosan, legalább négy egész percet töltöttem finn alapszavak és kifejezések youtube videóinak megnézésével. Flóráéktól kaptam kezdő finn nyelvkönyvet, tudjátok, az a képes sorozat, van benne némi nyelvtan is. Szívás lesz, már előre látom, de legalább a ragozásuk hasonlónak tűnik a miénkhez. Amúgy imádom a hangzását, elképesztően vicces nyelv. Ahogy a Reetta beszélte, az meg olyan volt nekem, mint egy tündérmese.

A környék elég jó, mindenhol erdők, parkok, fák, több tó is van, ma este elbicikliztem a legnagyobbhoz. Van benne valami szökőkút-gejzír szerűség is, meg láttam egy fickót vízisí helyett a levegőben vízisízni. Valahogy felnyomták a levegőbe vízsugárral, ott pörgött-forgott, le is videóztam. A fotókat meg az arra érdemes videókat majd vagy külön tárhelyre vagy a fészbukra felteszem, már van kismillió fotóm, csak nem akartam mindent felrakni. Ez a természetközelség sokat tompít azon, hogy az épületek milyen csúnyák. Hiába, ez nem Budapest, ami tele van csodálatos régi bérházakkal, pompás múzeumokkal, palotákkal, és hát az a látkép...szóval Budapestet nem pótolja semmi.

Többek biztos aggódnak étkezésem felől is, mit csinálok egy ily drága országban ekkora étvággyal. Nos igen, az élelmiszer drága. Lassan majd le fogok szokni arról, hogy átszámoljam forintra, mert úgyis csak szívbajt kapok, hogy már megint elbaszcsiztam (direkt nem írom ennél csúnyábban) vagy négyezer forintot a semmire, pedig csak pár dolgot vettem. Bár ez otthon is ugyanígy megvan néha. Egy euró alatt szinte semmit nem kapni, viszont vannak elég szuper dolgok is, amik itthon nincsenek vagy nem ilyen választékban. Az egyik görög fazon szerint a hússal vigyázni kell, mert neki hónapok után derült ki, hogy állandóan evett lóhúst is. Itt szinte semmire nincs számomra használható európai nyelven ráírva információ a kajákra, úgyhogy a kinézetükből próbálok tippelni arra, mi is lehet az pontosan. Joghurtokból elképesztő választék van, és olyan dobozban vannak a nagyobbak, mint nálunk a tejesek. Gyümölcsléből szintén nagy a választék, bár ott is meg lehet szívni biztos, hogy valami agyoncukrozott lőrét veszel, szinte nulla gyümölcstartalommal. A banános joghurt abszolút kedvenc lett az első napon, amikor Finnországba érkeztem, és a vajukat is imádom. Többféle van, sózottság szerint, én a normál sósat veszem, totál rákattantam. Ja és mindenhez vajas kenyeret esznek, de tényleg mindenhez. A városban kajálni baromi drága,bár ott is van néhány kaja, amit 10 euró körül meg lehet úszni, vagy a hamburger-krumpli-sör kombó, ami valami 6,5 körül volt, de az meg nem valami egészséges. A megváltás akkor következett be, amikor elirányított a könyvtárban lévő kávézóban dolgozó pasi az egyetemi "menzára". Ott nem csak egyetemisták esznek, hanem kb. bárki. Aki diák, az potom 2,60 euróért degeszre eheti magát. Heaven on Earth, tényleg maga a földi paradicsom számomra. Ebben az árban benne van egy ital, ami lehet tej, feketeribizli szörp vagy kis alkoholtartalmú sör, saláta, amibe mindent rakhatsz, ami ki van téve, azaz salátalevél, paradicsom, valamilyen hüvelyes (ez naponta változik, bab, lencse stb.), répa vagy cékla, szószok. Ezután még választhatsz köretet,ami általában barna rizs vagy krumpli, plusz valami feltét, főétel, ami naponta változik, de abból is mindig van vagy 3 fajta. A konyhás nénit rögtön megkedveltem, mert aranyosan mosolyog, segítőkész, és nem számolt fel pluszdíjat az első alkalomkor, amikor nem tudtam, hogy kétféle köretet csak akkor vehetek, ha felárat fizetek érte. Ja és a vajas kenyér is benne van az árban, az ki van téve középre, mehetsz vágni belőle, amennyit akarsz. A dohányzásról hálistennek hónapok óta leszoktam, de az árakat elnézve az alkoholról is le kéne. Boltban elviselhető árú a sör, bort még nem is néztem, de az tuti mind import, és feltehetőleg elképesztően drága. Helyeken elég drága inni, az eddigi kedvenc helyemen is 5 euró a csapolt sör, és csak 4 deci, és annyira azért nem finom, mintha a Kazinczyban gurítanál le egy flinces-flancos kézműves barna sört például, vagy abban a cuki kis budai helyen a II. kerületben a Margit-hídtól nem olyan messze. Iható meg nem rossz, de mondjuk feleennyi pénznél többet nem mernék érte kérni. De hát Magyarországról jöttem, az alkoholizmus fellegvárából, ahol bármilyen napszakban, bárhol lehet találni valami krimót, ahol potom pénzért hülyére ihatod magad, ráadásul csodás boraink és pompás pálinkáink is vannak. Itt annyi sört ittam meg egy hét alatt, mint otthon egy átlagos szombat este.

Írok akkor még arról, hogy milyen hihetetlen honvágyam van, pedig alig jöttem el. Gondolom ez normális, és idővel majd jobb lesz, de bevallom, első nap fel akartam szállni egy gépre, ami visszavisz Budapestre, mert annyira idegen volt itt minden és mindenki. Nem hívhattam fel senkit, hogy figyi, nem ülünk be egy pohárra a Kisüzembe? Nem reggelizünk a Csigában? Nem eszünk egy lángost / hamburgert az Aranynál? Minden és sokmindenki hiányzott és hiányzik most is. Annyira itt van még a múltam és a hazám velem, hogy alig tudok még másra gondolni. Hiányoznak a megszokott buszok, villamosok, emberek, kocsmák, terek, beszélgetések, bőrök illata, hiányzik még mindig kicsit a Manci, pedig ő már meghalt, vagy a Folti, pedig ő egy köcsög. Amúgy ez utóbbi kettő macska, vagyis az egyik csak macska volt sajnos, de már nem él. Tegnap azzal kínoztam magam, hogy ráakadtam egy livestream-re az Ördögkatlanról, és pont Wombo ment a Kovács udvarházban, de ez még mind semmi, mert ott sétált a Göttinger Pali meg a Szikla, és legszívesebben odakiabáltam volna nekik, hogy heló, és ott táncoltam volna én is, mert a Wombo istentelenül jó és mert az Ördögkatlan a kedvenc fesztiválom. Aztán emlékeztettem magam, hogy tavaly már pont nem volt annyira jó, és hogy milyen szarul éreztem magam néha, látva a barátaim boldog kapcsolatát, mert velem akkor nem volt ott épp senki, és nagyon jó lett volna megosztani valakivel a fesztiválos élményeket. De őrült nosztalgia fogott el, hogy én márpedig inkább lennék most Wombo-n, mint itt a semmi közepén ebben a kisvárosban, a neten böngészve a szobámból, ami úgy néz ki, hogy még sehogy se néz ki. Van közel 30 évem, ami alatt felhalmoztam egy csomó élményt, emléket, ami szinte mind Magyarországhoz kötődik, és most itt vagyok egyedül egy másik országban, még ilyen átmeneti állapotban, nem tudom, hogy itt mi vár, mi lesz, illetve, hogy én mivé leszek. Mert úgy érzem, nem csak barátokat, kapcsolatokat, családot kellett ott hagynom, hanem saját magam egy részét is. Hogy most meg kell ismernem az új Verát, mert nem cipelhetem magammal a régit, mert az ott létezett, ez meg itt létezik. Kicsit skizofrén állapot ez. És még nem látok bele, hogy tényleg jól döntöttem-e, amikor fogtam magam, és felégettem egy csomó hidat. Annyit tudok, hogy otthon sok minden rossz volt. Hogy a nosztalgia az ismerősségnek szól, a biztonságnak, és nem annak, hogy milyen csodálatos életet hagytam ott. Viszont nagyon érdekes, hogy annak hatására, hogy eljöttem, kik jelentek meg, illetve kik nem jelentek meg az életemben. Van olyan, aki életében egyszer látott, de megírta, milyen értékesnek talál, sokakról derült ki, hogy nagyon drukkolnak, nagyon fasza dolognak tartják, hogy kijöttem. És persze van, ami meg csalódás, lesz, akiről kiderül, hogy nem számítok, ezt is el kell tudni viselni. Életemben először örülök, hogy van modern technika, hogy van okostelefon, fészbuk meg Skype, hogy kapcsolatot tudok tartani azokkal, akik most tőlem távol vannak (jelen esetben kb. mindenki). Olyan érzésem van, hogy biztosan kimaradok egy csomó fantasztikus dologból, Szabadság-hídon csillagnézésből, a Perseidák meteorrajból, nyári fullasztó estékből, sörözésekből, balatoni fürdőzésekből, pompás fesztiválokból. De ezt az áldozatot meg kellett hozni, mert ha már ez így összejött, valami fontos dolgom biztos van itt. A sulit nagyon várom, állítólag klassz kutatásokat lehet itt végezni, és mindenki segít a másik kutatásában meg ilyenek. Néha, amikor nem érzem magam egyedül, vagy amikor éppen nem olyan nehéz, felvillan bennem egy érzés, ami azért büszkeséggel tölt el, és amire egy éve még nem is gondoltam: megcsináltam. Belső motivációból beadtam a jelentkezésem, letoltam egy nyelvvizsgát (special thanks to Gerda), úgy döntöttem, adjuk el a lakást, és kijöttem ide, és most itt vagyok. Megcsináltam. Nézzük, mit lehet kihozni belőle.